|
Gyergyóújfavi TeleHáz
Gyergyóújfalvi TeleHáz 2002 őszén kezdte meg működését az újfalvi tanács segitségének köszönhetően. Az Önkormányzat pozitiv hozzáállása révén kapott helyet működéséhez a Gyergyóújfalvi tanács épületében. Ezen idő óta igyekszik a helyi lakósok figyelmét és szabadidejét lekötni kisebb nagyobb sikerrel. A TeleHáz haszonélvezőinek köre igen széles, hiszen kortól és nemtől függetlenűl igyekszik minden korosztálynak lehetőséget biztositani a kikapcsolódásra, tartalamas időtöltésre. Folyó év novemberéig több programot is megismerhettek, melyek zöme a helyi fiatalokat célozta meg, igyekezve tartalmas kikapcsolódást nyújtani, ugyanakkor erősiteni bennük az összefogás, együttalkotás érzését. Ezen programok közül kiemelkedő helyet foglal el a -2003-ban megszervezett német nyelvóra, melyet nagy örömmel fogadtak a helyi kisiskolások. A nyelvóra különlegessége a német nyelvű tanár előadásaival csúcsosodott ki. - 2004-ben hagyománzörző kőr keretében sajátithatták el a fiatalok, a helyi hagyományok fortélyait. Segitségünkre voltak e programban a helyi, tapasztalattal rendelkező idősek, kik fáradságot nem ismerve, türelemmel adták át tudásukat. Ezen foglalkozások keretén belül az érdeklődők megtanulhattak szőni, fonni, valamint a bogozás tehnikáját sajátithatták el. E program 2 éven keresztűl hivta fel a fiatalok figyelmét a helyi hagyományok fontosságára. 2007-ben Játszóházat inditottunk el, hol a játszani vágyó gyerekek kedvükre találtak különböző kategóriájú játékeszközöket. Fontossága e programnak abban rejlik, hogy a gyerekek megtanuljanak közösségben, együtt játszani. Mindezek mellett állandó programjaink is vannak, melyek a hét minden napján várják az érdeklődőket - Internet hozzáférés, - irodatehnikai szogáltatás (nyomtatás, scannnelés, fénymásolás, cd/dvd irás), - közel 4000 kötetből álló könyvtár, - német klub, mely a hét minden szerdai napján várja a kis és középiskolás gyerekeket. A könnyed hangvételű német klubba a részvétel ingyenes, és ami még igen fontos, hogy nem szükséges sem irószer, sem füzet, mivel lényege a játékos nyelvtanulás. E program megvalósitása Ferenczi Márta tanárnőnek köszönhető, ki teljes odaadással, őnkéntesen válallta a gyerekekkel való foglalkozást. Még kialakuló félben van, a helységben először, a várandós anyukák találkozása, havonta egyszer szakértő bevonásával. Igaz, csak egyszeri találkozásra került még sor, de reméljük a jövőben sikerűl egy olyan közösség kialakitása, kik szivesen osztják meg egymással tapasztalataikat, félelmüket, melyeket várandóságuk folyamán tapasztalnak. Célkitüzéseink részét képezik - különböző tanfolyamok megszervezése, - valamint olyan aktiv, tenniakaró közösség összekovácsolása, kik a faluvezetőségével együttműködve, résztvesznek a falu fejlődésben, valamint segitőjobbot nyújtanak az új ötletek megvalósitásához, - a harmadik korosztály szabad foglalkoztatása -a faluturizmus fellenditésére irányuló fórumok szervezése, közös stratégia kidolgozása, - heytörténeti dokumentumok összegyűjtése, kiállitása A következő években is számitunk a helyi közösség minden korosztályának együttműködésére. |